Volt egy álmom, hogy a lányomnak ne csak azt tudjam mutatni, hogy anya rettentő keményen dolgozik, hanem azt is, hogy anya boldog, amikor dolgozik. Hogy azt lássa rajtam: nem a határidők, nem a megfelelési kényszerek, hanem a belső öröm irányítja az életemet. Hogy azt érezzem, ez az örömteli létezés az, amit jó példaként nap, mint nap átadok neki.

A húszas és harmincas éveimben sokáig attól féltem, hogy nem vagyok elég. Nem elég jó, nem elég érdekes, értékes, nem elég… valaki. Félelemből túlteljesítettem, igyekeztem mindig megfelelni, közben pedig lassan elvesztettem a kapcsolatot saját magammal. Kívülről úgy tűnt, minden rendben van, de reggelente úgy keltem, mintha valami láthatatlan súlyt cipelnék. Mentem, csináltam, amit kellett, de belül gyakran azt éreztem, hogy valami nem stimmel.

2007-2017 között voltam felsővezetői asszisztens, amolyan 8 karú szuper-woman: precíz, hatékony, elérhető, támogató. Másfél óra egy irányba ingázás után, a reggeli csúcsforgalomban a piros lámpáknál sminkelve, elegáns kiskosztümben, dög nehéz laptoppal a vállamon, kávéval a kezemben határozott léptekkel kopogtam a magassarkúmban be az irodába minden egyes nap. Gyors egymásutánban kaszaboltam a feladatokat. Hatékony voltam? Naná. Boldog voltam? Mondhatni. De innen utólag visszatekintve inkább elismerésfüggő és teljesítménykényszeres.

Karrierem legelején „naiv első bálozóként” csöppentem a multivilágba és ahogy az egy jó parentifikálthoz illik, egyre csak húztam magamra a felelősséget. Amikor már nagyon nem bírtam a napi 14-16 órázást, szóltam, hogy segítségre lenne szükségem, de ez valahogy nem ment át. Így nem váratott magára sokáig a kiégés. Egy nagy, össznépi céges rendezvény levezénylését követően ebédszünetben egyszer csak összeestem a kimerültségtől és elvitt a mentő. Két hónap otthoni regenerálódás után jött a teljes újrakezdés. A testi-lelki összeomlás után nem tudtam tovább úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Pszichológushoz jártam és ennek hatására elkezdtem kérdezgetni magam (ön-coaching jelleggel): Mit csinálnék, ha nem félnék? Mire vágyom valójában?

Nem változott meg minden egyik napról a másikra, de elindultam az önismereti úton. Először apró lépésekkel: nemet mondtam dolgokra, amiket korábban kötelességből vállaltam. Elkezdtem tudatosan keresni az örömet, ami feltölt: zenét hallgatni, gitározni, festeni, táncolni, naplót írni, biciklizni, sétálni, kirándulni, utazni és magammal beszélgetni az érzéseimről. Lassan elkezdtem hinni abban, hogy lehet másképp élni. Hogy az értékem nem abból fakad, mit teljesítek, hanem abból, aki vagyok.

2009-ben egy adott ponton felmondtam, anélkül, hogy lett volna másik állásom, a válság közepén. Úgy éreztem, ha MOST nem választom önmagam, amíg még nincs gyerekem, akkor sosem. Közben megszerveztem az esküvőnket és felejthetetlen 3 hetes amerikai nászútra mentünk. Onnan visszatérve egy nagy telekommunikációs cég hívott be interjúra egy még felelősségteljesebb vezérigazgatósági asszisztensi pozícióra, amire szinte azonnal felvettek. Az itt eltöltött 7 évet már sokkal magabiztosabban éltem meg, mert megerősödtem magamban annyira, hogy a kiégésig még egyszer nem hagyom magam eljutni. Akkor még nem tudtam, hogy amit ezen a munkahelyen csináltam, az valójában a coaching szemléletű vezetés. Csak azt éreztem: jó ebben lenni. Vezetőket támogatni, fejlődni látni, együtt gondolkodni. Flow-élmény volt és sokat tanultam. Természetesen itt is voltak kemény projektidőszakok 14-16 órázással, de itt már az anyagi elismerés és az azt követő pihenés sem maradt el.

Közben jött a várandósság, ami alatt ugyanolyan jól akartam teljesíteni, mint előtte. Szerencsére jól bírtam fizikailag, de az utolsó pillanatig aktívan dolgoztam. Tizenhat nap. Ennyit adtam magamnak a szülésig felkészülni és ”átzsilipelni” egy teljesen új valóságba. Akkor jöttem rá, hogy már nem akarok (mindent is) kibírni. Amikor a kórházban először tartottam a kezemben az újszülött kislányomat, szíven ütött a felismerés: mostantól példakép lettem. Nem mindegy, hogyan élem az életem és ilyen mintát adok neki. Azt, hogy folyton stresszelek, mások céljaiért hajtok? Vagy azt, hogy örömmel, szívből élem az életemet, szabadon? Akkor ott, abban a csendes pillanatban megígértem neki – és magamnak -, hogy boldog anyukája leszek. És azt is, hogy nem adom fel a saját álmaimat, mert csak így taníthatom meg neki, hogyan élheti szabadon és önazonosan a saját életét.

Nyilván anyának lenni sem rózsaszín álom. Egy csomó szerepelvárás jött velem szembe: legyél nő, feleség, anya egyszerre, persze mindezt tökéletesen menedzseld. Miközben a tükörből épp a várandósság alatt felszaladt +20 kiló köszönt vissza és a padlóra került önbizalmam. A négy fal közé zárt hétköznapok végeláthatatlan ismétlődésének magányáról és a környezet állandó kontrollálásáról, hogy mit hogyan csinálj nem is beszélve. Non plus ultra a „Minek panaszkodsz, hisz mindened megvan – légy boldog!” jótanácsba burkolt elvárás.

Volt egy időszak, amikor a kimerültség, a hormonviharok, az önmagamnak való megfelelés nyomása ismét a teljes szétesés irányába tolt. Egy ponton egyszerűen csak azt éreztem: elég. Valami kellett, ami visszahoz. Így találtam rá az Anyacsavar önismereti csoportra – egy támogató közegre, ahol más kisgyerekes anyukákkal együtt próbáltuk újraépíteni magunkat.

Végérvényesen eldöntöttem, hogy a saját boldogságomért én vagyok a felelős. Hogy nem kell kívülről jövő elvárásokhoz igazodnom, mert a belső iránytűm elég pontos. Lelkileg, szellemileg újjászülettem ismét, amit a testem is lekövetett, szépen, lassan.

Szabad akaratból döntöttem úgy, hogy a lányom 1,5 éves korában még visszamegyek egy rövid időre a multiba dolgozni. Tudtam, hogy szükségem van erre, mert feltöltött, biztonságot adott és újra összekapcsolt önmagammal. A cserfes kislányom pedig boldog volt a bölcsiben. Bár jöttek a megjegyzések: „milyen anya az ilyen” vagy a „karrierista p.csa” címkék… De nem zavart, mert belül biztos voltam benne: jó úton járok. A társadalom választásra akar kényszeríteni: vagy karrier vagy család. Vagy sikeres leszel és az ambícióid választod vagy maradsz szerethető és háziasszonykodsz. De mi van azokkal a nőkkel, akik MINDENT akarnak?

Egyik reggel munkába vezetés közben csutkára tekertem a rádión a hangerőt és a Queen számra hangosan énekeltem: “I want it all, I want it all, I want it all and I want it now!”.

Ez lett a mantrám. Mert igenis lehet egyszerre boldognak, kiteljesedettnek, anyának, nőnek, vezetőnek lenni. És ha nincs előttem kitaposott út, akkor majd építek magamnak, önerőből.

Többé nem volt kérdés: a saját utamat akarom járni, tudatosan, az önismeretre építve. Tanulni, fejlődni, nem tökéletességre törekedve, hanem szívből. Ezért is lettem coach. Mert hiszem, hogy a hatékonyság akkor érték, ha a saját kiteljesedésünket szolgálja. Hiszem, hogy a boldogság nem valami misztikus, elérhetetlen cél, hanem egy felelősségteljes döntés: a saját életem, értékrendem mellett.

Végül 2017-ben vágtam bele a vállalkozásom építésébe, megszületett aPresent coaching és tréning, a „második gyermekem”. Az új identitás építése közbeni ”várandósság” bizony sokszor nehezebb volt, mint a szülés maga és nem csak azért, mert ”közbejött” a válásom. Ami egy nagyon tiszta döntés volt, mindemellett meglehetősen nehéz és megterhelő időszak. Az újraépítés nem volt könnyű, volt benne sok lemondás, fájdalmas felismerés, belső munka, de jött vele megerősödés, önbizalom, lendület. Ma is folyamatosan tanulok, és boldog vagyok, hogy nem maradtam benne egy olyan életben, ami már nem rólam szólt. A lányunk mostanra már egy kiegyensúlyozott, boldog tinédzser (amennyire ez ebben az életkorban lehetséges) és én még közelebb kerültem ahhoz, aki valójában vagyok.

Ma már olyan nőkkel, vezetőkkel dolgozom, akik keresik az egyensúlyt, az önazonosságukban az erőt. Hiszek abban is, hogy a női nézőpont és energia, együttműködésben és nem harcban a férfiakéval, óriási értéket tud adni a felsővezetésben is.

Ma már nem kell újra összeomlanom ahhoz, hogy új úton induljak. Csak figyelni a belső hangra, ami halkan, de kitartóan suttogja: „Lehet másképp. Szívből, őszintén, szabadon!”

Most már elhiszem, hogy nem kell mindig pontosan tudni, merre tartasz. Elég, ha mersz őszinte lenni magaddal és tudod, hogy az érzékenységed nem gyengeség. Hogy az esések nem kudarcok, hanem irányváltások. És mikor úgy érzed, hogy szétesel, lehet, hogy épp valami régi hullik szét benned, hogy helye legyen valami újnak felépülni.

Ma már nem félek attól, hogy nem vagyok elég, sem attól, hogy visszakúszok egy olyan életbe, ahol nem lehetek önmagam. Mert szembenéztem ezekkel a félelmekkel és többé már nem ijesztenek meg, mint régen. Emlékeztetnek arra, mi a fontos nekem: a belső erőm = szabadságom, a kapcsolódás önmagammal.

Szóval, ha most épp félsz… ha nem tudod, merre tovább, tudd: nem vagy ezzel egyedül. Nem baj, ha nem látod még pontosan az utad. Csak kövesd a belső hangod, ami néha alig hallható, de ott van benned. Ha nekem sikerült, Neked is fog!

Mindenkinek más a története. Más az indító ok, más a tempó. De egy dolog biztos: akkor leszünk igazán a helyünkön, ha azt az életet éljük, amit mi magunk választottunk. Ehhez nem kell tökéletesnek lenni. Csak bátornak és meghozni egy döntést: önmagad mellett.

Ha te is épp egy ilyen fordulópontnál állsz, és érzed, hogy jó lenne valaki, aki melletted van a tisztánlátásban, az újrakezdésben vagy csak abban, hogy végre kimondhasd, amit régóta cipelsz – várlak szeretettel egy egyéni coaching folyamatban.

Egy biztonságos térben, ahol nem kell erősnek látszanod, és nem kell megfelelned senkinek. Még önmagadnak sem. Ahol a történeted meghallgatásra kerül és te is fontos vagy.

Ha úgy érzed, itt az idő a következő lépéshez, kapcsolódjunk.
Szeretettel,
Csilla

A Egy valóra vált álom bejegyzés először PresentCoaching és Tréning-én jelent meg.

• Karriert építeni vagy szerethető nőnek lenni?
• Anyává válni vagy vezérigazgatóvá?
• Szigorúnak lenni vagy empatikusnak?

Pedig ez nem vagy-vagy kérdés – ez egy és, ami ott él benned.
Az önmegvalósítás nem lemondásokról szól, hanem arról, hogy felismered és megéled mindazt, ami Te vagy – egyszerre nőként és vezetőként.

👑Önmegvalósítás = Példamutatás

Az álmaid és a vágyaid nem véletlenek. Valójában térképek. Bennük él a karriered íve, a
családi otthonod melege, a siker és a szerethetőség iránti vágy.
Ez nem elérhetetlen – csak dönteni kell:

• Vállalod-e a felelősséget a jóllétedért?
• Elhiszed-e, hogy jár neked?

✨ Belső egyensúly = Hitelesség

Ahhoz, hogy mások bízzanak benned, először neked kell hinned magadban.
Az önazonosság nem más, mint jól lenni a saját bőrödben. Ez a FLOW állapota: amikor
nem kell magyarázkodnod, nem kell szerepeket játszanod – elég, hogy vagy.
Nőként különleges az érzékelésed. Érzed, ha valami nem stimmel. Érzed, ha elbillentél. A
tested, a hangulatod, az energiád megmutatja.

Női vezetőként nem férfiként kell teljesítened. A különbözőségedben rejlik az erőd:
empátiával, intuícióval, összekapcsoló energiával teremtesz. Nem versenyben, hanem
együttműködésben.

Christine Lagarde példája is mutatja: lehet úgy komoly szervezetek élére állni, hogy közben
nőként ragyogsz. Ő nem mondott le magáról – hanem hitelesen, szélesen mosolyogva,
tűzpiros, meg világoskék kiskosztümben vállalta nőiességét a sötét színű öltönyösök között.

🌀 Merj különbözni, ne megfelelni!

A társadalmi, családi, egyéni hiedelmeink sokszor belénk kódolták, hogy egy „jó kislány”
halk, szép, kedves, és nem vágyik vezető szerepre. De mi van, ha a Te történeted máshogyan
íródik?
A benned élő női és férfi energiák (Yin/Yang) egyensúlya adja az igazi erőt: nem 50-50%,
hanem 100-100%. A teljesség lehetősége ott él benned.

A teljesítménykényszer, a megfelelés személyiségtorzító, kizsigerel.
A belső engedély azonban felszabadít.
Nem kell minden élethelyzetben ugyanolyannak lenned – csak önazonosan cselekedni.

🌸 Női minőség = Vezetői erő

A kutatások is visszaigazolják: a nők sok vezetői képességben kimagaslóbbak.
Kommunikáció, empátia, kapcsolatépítés, pszichológiai biztonság megteremtése – ezek a
közhiedelemmel ellentétben nem gyengeségek, hanem versenyelőnyök.
A női vezetés nem hangos. Nem harsány. Nem nyers. Hanem tudatos, elegáns, emberséges,
etikus.
Ez a NICE leadership: humánus, gyógyító és növekedésorientált.

🛡️ A páncéljaink alatt ott vagyunk

Ahol düh van, ott seb is van. Sok nő még a verseny előtt visszalép, mert túl mélyek a
kollektív, családi vagy személyes sebei.
De ezek a történetek újraírhatók. A düh nem ellenség – hanem iránytű.
Amit felismerünk, azt gyógyíthatjuk.

„Elég jó vagyok.”
Ez nem önbizalomhiányra való tapasz – hanem az új identitásod alapja.

👑 Királynőként vezetni = önmagadként élni

A királynői tartás nem külsőség. Azt üzeni: „Tisztelem magam, ezért másokat is erre hívok.”
Nem harcolva. Mosollyal. Tartással.
Az életed nem verseny. Nem érmek gyűjtése. Hanem egy belső utazás önmagadhoz –
önmegvalósítás és példamutatás, integritás és hitelesség, belső erő és szerethető vezetés.

És Te hogy vagy MOST ezekkel?

„A nők a világ jövője. Merj különbözni.” – és hagyd, hogy ez a különbség legyen a legerősebb
üzeneted.

Ha szeretnéd, folytathatjuk ennek a témának a mélyítését coaching folyamat keretében – csak szólj.

A Hogyan lehetsz körülrajongott NŐ és sikeres VEZETŐ egyszerre? bejegyzés először PresentCoaching és Tréning-én jelent meg.

7 évvel ezelőtt, életem egyik legszebb kora tavaszi napján, amikor a Klinikán a karomban tartottam a bebugyolált újszülött kislányomat, hirtelen szíven ütött a felismerés, most már végérvényesen PÉLDAKÉP lettem.
Nem mindegy hogyan élem az életemet és milyen mintát adok neki.
Tényleg azt a példát akarom mutatni neki, ahogy multikatonaként macsétázom a feladatokat a betonrengetegben, mások céljaiért küzdök, és határidők miatt stresszelek? Vagy valami egészen mást?

Tavaly nyáron, a budapesti hőség elöl, a szüleim vidéki családi házába menekültünk hűsölni, a már javában 6 éves, cserfes Julival. A fehér Ford Fiestánkban letekert ablakokkal robogtunk, hangosan dübörgött a zene és teli torokból énekeltünk. Fülig ért a szánk, hajunk lobogott a szélben.
Aznap pont 9 hónapja lettem egyéni vállalkozó, aztán szeptember végére már elvált nő is. Az utóbbit persze nem terveztem.

Jól esett a nagy hajtás utáni láblógatás a zöld lakópark kellős közepén, a tágas kertben. Mezítláb szaladgáltunk a fűben és a 40 fokban slaggal kergettük egymást a gyümölcsfák között – visongva nevettünk.

Vállalkozóként azonban van az a furcsa szabadságállapot, hogy ha nem dolgozik az ember, akkor nem is nagyon van mit ennie…a NAV is igényli a folyamatos jelenlétet, nemcsak a gyerek.😊
Az adófizetés pedig könyörtelenül esedékes minden hó 12-ig. Összeült hát a családi kupaktanács és azon tanakodtunk, hogyan oldjuk meg a júliusi uborkaszezonban előállt helyzetet. Mire az okos kislányom fejéből kipattant a szikra, hogy miért nem tartunk mi is garázsvásárt, ahogy a múltkor a szomszéd Tündi néni!

– Mekkora ötlet! – kiáltottunk fel szinte egyszerre.
– Én szívesen odaadom a kiskori játékaimat és ruháimat, amit már nem használok! 💖

Gyorsan meg is egyeztünk, hogy a fenntarthatóság jegyében a bevétel nagy részéből választhat majd magának új, nagylányos játékokat. Meg is született az új vágyálom: egy vagány, csajos lila-fehér roller, természetesen hozzá színben passzoló sisakkal.

A remek ötleten felbuzdulva egyből neki is álltunk a megvalósításnak: a padlásról leszedtünk legalább két tucat dobozt, előástunk minden régi ruhát, játékot és gyerekkönyvet, közben jókat nosztalgiáztunk.

Másnap reggel az általában álomkóros, egy órán keresztül ébredező gyerekem, most 5 perc alatt kipattant az ágyból és kérés nélkül felöltözött…
Utána is csak kapkodtam a fejem: még reggeli előtt legyártottuk a tacepaót, GA-RÁZS-VÁ-SÁR felirattal és kiragasztottuk az utcára néző fakerítésre.

Majd Juli csípőre tett kézzel megáll a felirat előtt az utcán, és hangosan gondolkodik:
– Anya, ez a felirat nem elég jó. Az emberek így nem tudják, mit árulunk.
– Értem, mit javasolsz?
– Hagyd, majd én berendezem! – ezzel a lendülettel el is tűnt a garázs mélyén, és hamarosan széles vigyorral, két feltűnően színes, felfújható gumicsónakot vonszolt ki maga után. Mindkettőt a kerítésnek támasztotta.
Majd kitolta a játékbabakocsiját a ház elé, beleültette a szívecskés plüssmaciját… majd elégedetten megpördült és beállt divatfotópózba.😃
– Na, most jó!…Anya, lefotózól?
– Hát persze, Kincsem.
– Anyaaaaa, felteheted ám a Facebook-ra is, hogy mindenki értesüljön róla! – somolygott.

Majd kérte, hogy készítsek videót is, ahogy körbevezeti a leendő vásárlókat a kipakolt cuccok között, hogy jobban el tudják képzelni, mennyi sok minden van.
Így született meg az abszolút hiteles marketingkampányunk.Amíg édesapámmal rendezkedtünk, Juli biciklire pattant és személyesen vitte hírét a garázsvásárnak a lakóparkban. Tűpontosan elmondta a hirdetésben szereplő információkat, majd huncut mosollyal hozzáette:

„Azért a 0–6 éves kori ruháimat áruljuk, mert már elmúltam 6 éves, és szeptemberben iskolás leszek!”
Zseniálisan leszűrte a célcsoportot🥳, jöttek is a vásárlók szép számmal.
Kapunyitáskor pedig jó háziasszony módjára kiállt a ház elé és beterelte az arra járókat.
Én a háttérből büszkén figyeltem, ahogy a mindjárt iskolás nagylányom sertepertél,
izgatottan csacsog, elemében van.
Szívetmelengető érzés volt látni, ahogy szavak nélkül is átöröklődik minden tudás.😍

1. Ha éled és csinálod, amiben HISZEL,
2. folyamatosan JELEN VAGY a saját életedben,
3. KAPCSOLÓDSZ magadhoz és ezáltal másokhoz,
4. HITELESEN, őszintén kommunikálsz,

a gyereked számára már nem lesz kérdés, hogyan kezelje a kihívásokat, mert számára te vagy az élő példa.
Csak légy JELEN, minden egyes pillanatban és figyelj az érzéseidre!

A Ezüst érem, ami aranyat ért bejegyzés először PresentCoaching és Tréning-én jelent meg.

Az első lépések a sakktáblán

8 évesen, a húsvéti nyúltól kaptam egy sakk-készletet – édesapám megtanította a lépéseket és elkezdtünk játszani. Amikor pár hónap múlva már folyamatosan csak én nyertem ellene, új sakkpartnerek után kellett néznünk. Így kerültem a szombathelyi Művelődési Központban rendezett Mikulás kupára, ami életem első amatőr sakkversenye volt.
A felnőtt férfi mezőnyben 1986-ban rögtön bronzérmes lettem. A nyereményként kapott Alpesi táblacsoki papírját a mai napig őrzöm.

A szüleim ott helyben beírattak a szombathelyi Haladás klubba és elkezdtem versenyszerűen sakkozni. 1987-ben már az országos korcsoportos bajnokságon játszottam. Gyerekként sok olyan velem egykorú tehetséggel sakkoztam, többek között Lékó Péterrel, Lakos Nikolettával, akikből később nemzetközi sakk nagymester lett.

Akkor még nem tudtam, hogy ha megőriztem volna a velük játszott sakkpartikról a kötelezően vezetett játszmalapjaimat is, azoknak most nagyobb eszmei értéke lenne, mint a csokipapírnak.

Egyéni utak és szabálytalan lépések

Kislányként sakknagymesterségről álmodtam és Polgár Judit nyomdokaiba szerettem volna lépni.
A sakkozó karrierem azonban másképp alakult. Már gyerekként sem szerettem bemagolni a híres Karpov-Kaszparov játszmákat, hogy aszerint lépjek bizonyos helyzetekben, a non-komformista énem már akkor is rém unalmasnak találta.
Helyette mindig saját stratégiát alkottam és a saját fejem után mentem: lendületes, határozott támadó játékom volt. Az egyéni stílusom nem tudott teljesen kibontakozni, mert a versenyek szempontjából a „benézéseim” persze több ezüstöt is eredményeztek, az aranyérmek mellett.

Ez akkoriban nem tetszett a szakosztály vezetőknek. Sokáig fájó pont volt, hogy „kilógok a sorból” és egy idő után már nem annyira támogatták a versenyeken való részvételemet. Abba is hagytam a versenyzést.

Egy példakép megerősítő szavai

Judit visszamenőlegesen is megnyugtatott, hogy „ha valaki tehetséges és ügyesen játszik, nem mindegy, hogy az edzője hogyan néz rá.”… és megerősített abban is, amit mára már nagyon jól megtanultam a saját bőrömön: „A társadalom másképp néz egy lány sikerére…Ha folyamatosan levágják a szárnyaidat, önbizalom hiányos leszel.”
Hát növesztettem magamnak szárnyakat, sok évvel később, támogató közegben…

A legmagasabb csúcsokra törve

Polgár Judit szülei már gyerekként azt mondogatták neki, hogy a legmagasabb csúcsokat kell megcélozni, mert képes rá.…ő éppen ezért nem is kételkedett magában: ”Ha ez a természetes, akkor megyek és csinálom.” Juditot is „agresszív” játékosnak titulálták, mert direkt, egyenes támadó játékot képviselt, nem trükközött, határozott terve, elképzelései voltak a SAKK-MATT érdekében.
A különbség az volt, hogy neki a szülei nemcsak az érzelmi hátteret jelentették, hanem a szakmait is.
Édesapja és sakkozó lánytestvérei között sosem érezte magát hátrányban: „Apuék úgy neveltek minket, hogy hittek abban, hogy tudunk ugyanolyan sikereket elérni, mint ha fiúk lennénk.”

A női világranglista csúcsán

A nagymesteri cím után a világbajnoki cím elérése volt a következő cél, de soha nem indult a női világbajnoki címért folyó versengésben, mert FONTOS, hogy hova teszed a lécet: ezért csak a férfiak versenyén indult. Hosszú-hosszú ideig a férfiak versenyén a világbajnoki cím elnyerése volt a fő célja.

Nem bánta, hogy ez az álma végül nem valósult meg, a gyerekvállalást követően végleg elengedte. Mindenesetre Judit előtt egyetlen nő sem került a világ legjobb tíz sakkozója közé a férfimezőnyben!
Azóta is hiszi, hogy a gyerek a karrier része, nem pedig tönkreteszi azt!
A világbajnokság napján fáradt volt, mert éjszaka fel kellett kelnie az akkor még nem egészen egy éves kisfiához, de nem ezen múlt. „Csak” 27 napra tudott elrepülni a külföldi férfi világbajnokságra, de még ennél is több időre lett volna szüksége az átálláshoz és az alapos felkészüléshez.

Egy példakép hatása ma is él

Judit a mai napig példaképem a nőkről alkotott sztereotípiák lebontásában: a női világranglistát 1989-től megszakítás nélkül vezette 2015 márciusáig.

Az is egyedülálló, hogy 12 éves korától kezdődően 26 éven keresztül a felnőtt női világranglista 1. helyezettje volt. Ez a férfi és a női világranglistát tekintve is rekordnak számít, mind az életkorát, mind a világelsőség hosszát tekintve.
(forrás: Wikipédia)

Ha hiszel magadban, hogy ugyanolyan sikereket tudsz elérni, mint a férfiak, akkor valóban szárnyalni fogsz!

A Egy felejthetetlen találkozás bejegyzés először PresentCoaching és Tréning-én jelent meg.